Elvették két szeretett gyermekünket, mert összeomlott az életünk. Világunk helyreállt, mégsem akarják visszaadni őket. 10. éve.
Elvették. Nem adják.
Két kicsi fiunkat.
Mit tegyünk?
Sose bántottuk őket. Sose vertük meg. Sosem éheztek, sose fáztak. Nem váltunk el, nem jöttek újabb és újabb nevelőapák-nevelőanyák. Nem ittunk, nem kábítószereztünk. Fiaink önfeledten játszottak és boldogok voltak.
Visszaszerzésükért aláírásgyűjtést is indítottunk: www.peticiok.com/adjatok_vissza_gyermekeinket
Már ezren aláírták.
Elveszítettük két fiunk fizikai valóját. Hetente félnapban találkozhattunk másfél évig. Előtte két évig még haza se jöhettek, csak látogathattuk őket.
Öt év alatt annyit értünk el, hogy végre a szombatot és a vasárnapot is együtt tölthetjük.
„Nagy” fiunk 7éves, kisebb fiunk 5,5.
A gyámoknál a hétévesnek dührohamai vannak. Az öt éves nem tud beszélni.
Mit tegyünk?
Nagyfiunk majdnem 12 éves, kisebbik "nagy" fiunk 10,5.
Még mindig gyermekek.
Nem élhetnek szüleikkel.
10. éve.
Szívük mégis velünk volt sokáig: Anyával, Apával - és az időközben született, velünk élő 8 éves húgukkal, Illangóval,és két öccsükkel, az 5 éves Jávorral, 2 éves Amadéval.
Mikor végre eljött ez a könyörületes időszak, hogy fiaink legalább kicsit hazajöhessenek, alig kellett pár alkalom, hogy ordító kiabálással tiltakozzanak a gyámokhoz visszavitel ellen.
Vissza kellett vinnünk őket. Különben még a láthatásukat is megvonhatják.
Beletörődtek, ahogy telt az idő. Most már csak az időt húzzák induláskor. Minden induláskor. Egyre bővülő rituálé sorral és gyermeki kreativitással. És a nagy a gyámok házának lebombázásáról fantáziál...
Illangó alapvetően boldog, kiegyensúlyozott kislány, de alig eszmélt tudatára és máris minden hétvége után sírva-nyafogva kereste, szólongatta eltűnt testvéreit, vagy láthatatlan barátként társalgott velük naphosszat.
Mit tegyünk?
A gyámok az édes nagyszülők.
A nagyszülők.
Harmadik, negyedik, ötödik unokájukkal nem foglalkoznak.
Az évek során a nagyszülők feljelentettek a rendőrségen kiskorú veszélyeztetésért. Gondnokság alá akarták helyeztetni az édesanyát. Feljelentették a másik nagymamát. Feljelentették az ügyvédünket. Mindent sikertelenül. És a sor nem teljes.
A bíróság elsőfokú ítélete szerint fiainknak a gyámoknál a helye.
A másodfok helyben hagyta ezt.
Hogyan lehetséges mindez?
Mit tegyünk?
2013-as helyzetről vázlataiban beszámol a Forró nyomon riportja:
https://www.rtl2.hu/musorok/forronyomon/videok/222283
és a 2014. január 15-ei Nők Lapja Mégis kinek a lányai álcázott cikke.
2015-2016-ról fényképek facebook oldalunkon láthatóak (Pintérné Gépész Betti név alatt).
Szóltak rólunk újságcikkek (részben feltöltés alatt):
www.csaladinet.hu/hirek/csaladi_temak/gyerekneveles/16797/megis_kinek_a_gyereke
www.csaladinet.hu/hirek/gyerekneveles/kisgyerekek/19559/adjatok_vissza_gyermekeinket/
nol.hu/lap/hetvege/20110611-kiuzetes_az_edenbol
www.hir24.hu/sotet-oldal/2013/10/05/elvettek-gyermekeiket-mert-kivonultak-az-eletbol
A kezdetekről szól megrendelhető könyvünk: Egyszer volt egy Szentbékkálla… címen
Videóink youtube-n láthatók, listájuk a fényképgalériában kerül felsorolásra..
Hétvégente ünnepeltünk. Hétvégente együtt voltunk. Hétvégente hazamentünk. Hétvégente család lehettünk. De még ezt se minden hétvégén...
Ebből táplálkoziott mindannyiunk lelke, ebből fakadt életerőnk. És Isten kegyelméből.
A gyámnagyszülők azt szeretnék, hogy kevesebbet találkozhassunk, és felügyelt kapcsolattartás legyen egy kapcsolatügyeleti szobában. A gyámnagyszülők a másik nagyszülőket is gyakorlatilag tiltják fiainktól.
2015. őszén kapcsolattartás csökkentése iránti pert indítottak családunk ellen, mi pedig újraelhelyezési pert fiainkért. Újra rendőrségi veszélyeztetési ügyet kezdeményeztek és a nálunk lévő, általuk nem is látogatott unokáik védelembe vételét kérték.
Eddig 10 igazságügyi szakértő foglalkozott velünk, és 6 a mi javunkra véleményezett. A területileg illetékes állami pszichiátria 3 munkatársa és 4 fő egyéb pszichológus, pszichiáter állt mellénk. A védőnő, a családgondozó, a gyermekjóléti szolgálat vezetője, a helyi nevelési tanácsadó, az óvoda és egy szocilógus professzor szintén nem talál bennünk kivetnivalót. A túloldali nagycsalád is támogat.
A bíróság elsőfokú ítélete szerint fiainknak a gyámoknál a helye. A másodfok ezt helybenhagyta. Újra perelünk. Nem adjuk fel sosem!
A nagyszülőkkel beszélni is lehetetlen, nemhogy megegyezni, többszöri felkérésre hivatalos mediációt sem akarnak.
Hétvégente ünnepeltünk. Hétvégente Csodaországba kirándultunk...
Hétközben pedig...
...imádkozunk.
2013-as karácsonyunkról tv-riport: www.rtl2.hu/musorok/forronyomon/videok/232419
2015-ben megérkezett negyedik gyermekünk: senkinek sem jutott eszébe azon vitatkozni, nevelkedhet-e nálunk - sem azon, hogy Illangó jó kezekben van-e.
- kivéve a gyámnagyszülőket...akik nem is találkoznak sem velünk, sem kisebb unokáikkal...
Új pert indítottunk 2015-ben.
2018-ban zárult.
Vereséggel.
Haza se jöhetnek többé a fiúk.
A nagyszülők sikeresen ellenünk hergelték és megfélemlítették őket, hogy ne merjenek mellettünk szólni. Náluk síránkoztak, hogy minek hazajönni, nálunk pedig sírtak, minek visszamenni.
Most már ez sincs.
Pedig közben megszületett 2017 őszén még egy kisöccsük, Amádé. Aki persze velünk él.
Most 2020-ban már szóba is alig állnak velünk a fiaink.
Mi vagyunk elmebetegek, vagy a hatósági rendszer?